SZÁMOMRA A BUDAPESTIEK ÉRDEKE AZ ELSŐ
A FŐVÁROS MOST JÓ IRÁNYBAN HALAD
BUDAPEST NEM FORDULHAT VISSZA

Tarlós: a Főváros partnerként tekinthet a katasztrófavédelemre
Tudományos konferenciát szervezett a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltóság megalapításának 145., valamint a központi laktanya átadásának 120. évfordulója alkalmából a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI). A rendezvényen, amelyen átadták a BM Heros Zrt. által gyártott, 162 millió forint összértékű, két új, hazai fejlesztésű tűzoltóautót, beszédet mondott Tarlós István főpolgármester.
Tarlós István hivatkozott egy, a lakosság körében végzett felmérésre, amely szerint a legnagyobb bizalom a tűzoltókat övezi. Szólt a katasztrófavédelem új kihívásairól, és elmondta, a főváros a saját keretéből tavaly 36 millió, az idén pedig 24 millió forinttal támogatta a tűzoltóságot.

A két évforduló jelentőségét méltatva megemlítette: a magyar fővárosban korábban volt hivatásos tűzoltóság, mint a svéd, a norvég vagy az olasz fővárosban. - Ez gróf Széchenyi Ödönnek volt köszönhető, aki 1870-ben alapította meg a hivatásos tűzoltóságot Budapesten – tette hozzá.

A főpolgármester hangsúlyozta: az elmúlt évek együttműködésének köszönhetően a Fővárosi Önkormányzat partnerként tekinthet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságra, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságára és az összes érintett szervezetre. Példaként a 2013-as árvíz idején végzett munkát említette. Kiemelte: az árvízi védekezésben a Fővárosi Önkormányzat teljes mértékben számíthatott a katasztrófavédelem támogató együttműködésére, példát mutatva a közösségvállalás erejére és fontosságára.

Tollár Tibor, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője az egységesített katasztrófavédelmet - amely a tűz és katasztrófa elleni védelmet, valamint a polgári védelmet foglalja magában - hatékonyabbnak nevezte a korábbi, széttagolt szervezetnél. Mára a jogi háttér is megteremtődött, a legutóbb az idén hatályba lépett új országos tűzvédelmi szabályzat jelent meg, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt.

A Fővárosi Tűzoltóság központi laktanyáját 1895. november 17-én adta át Budapest székesfőváros a Fővárosi Tűzoltóság részére a Főváros Napja alkalmából. A korszerű neogót stílusú tűzoltó laktanya a fővárosi hivatásos tűzoltóságnak a mai napi meghatározó épülete. Az első bővítésre 1922-ben került sor, majd a főváros vezetése 1939-ben döntött az épület újabb bővítéséről. A terveket Medgyasszay István építész készítette el.

A most átadott két új gépjárműfecskendőt Rajnai Attila, az állami tulajdonban lévő BM Heros Zrt. vezérigazgatója mutatta be. A cég Renault-alvázakra építette fel a tűzoltóautókat, amelyeknek 1500 literes víztartályuk van és LED-lámpák jelzik a víz mennyiségét. A fecskendők ultra magas nyomásúak, a vízhez habosító anyag adagolható és a berendezéseket számítógép vezérli.

A lapon egy videó is megtekinthető
.