SZÁMOMRA A BUDAPESTIEK ÉRDEKE AZ ELSŐ
A FŐVÁROS MOST JÓ IRÁNYBAN HALAD
BUDAPEST NEM FORDULHAT VISSZA

Tarlós: egy korszak örökre befejeződött, rockmúzeumba kerültek az Illés zenekar gitárjai
A MagyaRock Hírességek Csarnoka szerdán újabb különleges darabokkal gazdagodott; a rockmúzeumnak ajándékozta az Illés zenekar a gitárjait.
Tarlós István főpolgármester az eseményen úgy fogalmazott: számára ez egyáltalán nem örömteli esemény, mert ez a gesztus azt sugallja, a gazdáik letették a hangszereket, ezzel pedig egy korszak örökre befejeződött. Megjegyezte, hogy képtelen leszokni a hatvanas évek zenéiről. Azt is hozzátette: bízik benne, hogy a zenészek még sokáig közöttünk maradnak, és puszta létükkel hirdetik azt a szellemiséget, ami egykor segített elszakadni a politikától, és „ami miatt elhittük, hogy minden lehetséges”. Úgy folytatta: „később kiderült, hogy tényleg minden lehetséges, 1990-ben olyan változások zajlottak, amelyekhez nagy reményeket fűztünk, ezek részben igazolódtak, részben felejthetők. Az a zene azonban, amit Bródy János, Koncz Zsuzsa vagy a Szörényi testvérpár alkotott, nem felejthető.”

Szörényi Levente Tarlós István szavaira reagálva azt mondta, ez nem szomorú esemény, „ilyen az élet, el kell fogadni, ezek a hangszerek nem azt jelképezik, hogy elmúlt valami, hanem azt, hogy általuk tovább él”. - Ha már nem leszünk, a gitárokat akkor is meg lehet nézni – tette hozzá.

A lapon egy videó is megtekinthető
.