SZÁMOMRA A BUDAPESTIEK ÉRDEKE AZ ELSŐ
A FŐVÁROS MOST JÓ IRÁNYBAN HALAD
BUDAPEST NEM FORDULHAT VISSZA

Tarlós: Nem nagyon szerettem kezet fogni Vitézyvel
A kommunikáció jelentősége ma sokkal nagyobb, mint a valóságé, ezért türelmesen figyeli, mi történik - mondta Tarlós István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a járatcsökkentésekkel kapcsolatos hírekre reagálva.
A BKK volt vezérigazgatója szerint hazugság, hogy nem terveztek járatritkítást. Vitézy Dávid úgy véli, ami zajlik, minden szinten szégyen, nem tudja, miért hazudoznak, amikor már a menetrendből is látszik, hogy van járatcsökkentés.

Tarlós István azt mondta, hosszú szabadságról jött éppen vissza, mert több dologból is nagyon elege volt már, szüksége volt a pihenésre. A főpolgármester Vitézy Dávidról szólva azt mondta, két évvel ezelőtt Vitézyt a miniszterelnökkel együtt alkalmatlanság miatt eltanácsolták.

Egyetlen emléke Vitézyről, hogy nem szeretett vele kezet fogni, mondta Tarlós, de ezen túl nem akar foglalkozni azzal, hogy "mit fröcsög a Facebook-on".

Nincsen járatritkítás – jelentette ki a főpolgármester. Tarlós hangsúlyozta, sosem támogatta a járatritkítást, szerinte ma nem is lehet ilyesmiről beszélni, hiszen nem töröltek járatokat, a járatritkítás pedig azt jelenti. Néhány vonalon némi menetrend-korrekciót ugyan végrehajtottak, mondta, de ez legfeljebb a követési idők módosítását jelenti, úgyhogy néhány tizedmásodperces módosítás jelentős emelkedést hozott a járatok kihasználtságában. Ami jó történt a közlekedésben, azt most valamilyen kommunikációs zárvány megpróbálja Vitézynek tulajdonítani, ami rossz, azt pedig megpróbálják rákenni az utódjára.

"Az utolsó legális polgármester"
Az én elképzelésem az nem pont ilyen volt – ezt válaszolta Tarlós arra a kérdésre, hogy mit gondol azokról az ötletekről, amik Tusványoson a Szabadegyetemen napvilágot láttak, mint például, hogy a főpolgármesterre nem szavazni lehet majd, hanem a kormány választja ki, vagy miszerint eltörlik a 23 kerületet, helyette 6-8 kerületbe osztják Budapestet.

Tarlós azt is elmondta: az, hogy 2019-ben választják, vagy nem választják a főpolgármestert, az őt nem érinti érzékenyen. Megtisztelő lenne számára, ha ő lenne az utolsó legálisan és közvetlen módon megválasztott főpolgármester.

Megjegyezte: ha van olyan pozíció, amit illik, hogy a nép közvetlenül döntsön el, a főváros főpolgármestere mindenképp olyan. Azt is hozzátette, hogy nincsenek kiérlelt alternatívák,de létezik néhány lehetőség a budapesti közigazgatási rendszer átalakítására. De a főpolgármester szerint a budapesti közigazgatási struktúra nem a legszerencsésebb a hatékony munkavégzés és a hatékony forrásfelhasználás szempontjából.
Megvédené Budapestet

A főpolgármester megerősítette azokat a sajtóhíreket, miszerint gond lehet év végén a szemétszállítással Budapesten, mert a kormány szeretné elvonni azokat az összegeket, amik megmaradtak tartalékként.

Tarlós hangsúlyozta, hogy nem ért egyet azzal, ami történik és a várost minden eszközzel megpróbálja megvédeni. Nyereségessé tettük ezt az üzletágat, nem pontos számok, de hozzávetőlegesen 10 milliárdnyi összeg hiányzik az országos rendszerből, ezt gyakorlatilag most a fővárostól vinnék el – folytatta a főpolgármester.
Olyan hiányt képezne ez az intézkedés a fővárosban, amit nem lehet kitermelni. Ráadásul a haszonanyag átadása, a szerződésben vállalt uniós kötelezettségekkel szembe menne, ez pedig az uniós támogatás visszavonását jelentené – magyarázta Tarlós István.
atv.hu

Tekintse meg a teljes beszélgetést
.